...

Írta: éjszárny zöldi

igen, itt van. még egy, utoljára. és te csak azért olvasod, mert nem érdekel.
az, hogy ilyen ember lettem, aki így tud bízni, hinni, szeretni, azt hiszem azért volt, mert amikor a legnagyobb volt a baj, akkor is toretlenul tudtam hinni abban a nehany dologban, amire az életet alapoztam. becsulet, lelkiismeret, oszinteseg, és a hit abban, hogy van olyan szerelem, ami annyira jó és annyira túl jó, hogy a legnehezebb az lesz benne, h az ember ne ijedjen meg tõle, hogy mennyire képes magával ragadni. és hittem, hogy ha megtalálom akivel ezt érzem, akkor akármit is tesz, ki kell tartanom mellette.
ma minderrol ujra kiderült, h nem hihetek ebben, hogy azért gyulolsz meg, mert pontosan azt teszem amiért szeretsz.
nehez jol csinalni, tudom. latod, en is elcsesztem, en is hibazom.
azert azt hiszem egyszer megerdemeltem volnam, hogy rambízd magad picit, h ne basszuk el sokadszor si ugyanugy ahogy mindig, hogy a szemembe nezz, es azt mond nekem, jol van, most nem tudom mi van, de mielott vegleg vege, probaljuk meg egyszer ugy, ahogy te szeretted volna, megerdemled.
nem eltem volna vissza a bizalmaddal, sohasem tettem, mindig azt bizonyitottam, hogy igazan szeretlek.
en tenyleg anynira rossz voltam, hogy sohasem erdemeltem meg par napnyi igazi bizalmat?
mindig akkora hulyesegeket mondtam, hogy nem lehetett volna par napig ram hallgatni?
tudom, h hibazok es neha kiakadok, de tenyleg annyit sem értem, hogy csak egy picit velem is, igazán?
tényleg nem tudom mi jön ezutan. most elõszor semmit sem tudok. egeszen pontosan azt veszitettem el, amitol ilyen ember voltam. tudom, hogy sok hibam volt, hogy nem voltam tokeletes, de azt hittem jo uton megyek. sajnalom, hogy tevedtem. belatom, hogy szarra sem vagyok jo, ha masfel ev alatt sem voltam kepes kierdemelni par napnyi igazi bizalmat.
nem tudom, hogyan mutassam meg, mennyire sajnalom es banom, h azon az esten nem voltam erosebb, hiszen tudtam, az elso pici hibam utan mar vege lesz mindennek.
bocsanatot kerek a hibaimert, es a te hibaidert is, mert nekem kellett volna erosebbnek lennem.
barcsak kepes lettem volna valahogy elerni, hogy egy kicsit bizz bennem, de nem tudtam.
szornyu vagyok. es tudom, soha nem fogok tudni elbujni ez elol az erzes elol.
elfaradtam,osszetortem es mar a lelkiismeretem sem tiszta. es nincs kapaszkodo, hitem sincs mar.
sajnalom.

en mar nem tudok irni sem azt hiszem, minden osszeburult. de van valaki aki latja mi baj, latja mit kell tenni es tudja mennyit ér. legyenek itt az õ szavai, hiszen soha, senkire nem voltam olyan buszke, mint ra.

"

Szeretném visszacsinálni, ha lehetne, de nem lehet. Tudom, nem hiszed el, de tényleg nagyon bánom. Legszívesebben elsüllyednék. Annyira nagyon hiányzik az ölelésed, a hangod, a mosolyod, a csókod. Szeretlek! Nagyon! Teljesen beleõrülök, hogy ezt tettem.
Nagyon félek változtatni teljesen. Ezer kérdés van bennem, ezer félelem, és tudom, veled elmúlna, mégis nehéz nekiállni. Nagyon sokan ellenem lesznek, sokan fognak bántani, mi lesz velem? Nem lehetsz velem a nap 24 órájában, mi lesz velem, ha bántanak? És amíg ezen gondolkodom, elmegy mellettünk minden. Nagyon félek. Nem vagyok rossz ember, csak gyáva. Nagyon gyáva. Nálam félõsebb embert még nem ismertem. Benned bízom, csak a saját képességeimben és tûrõképességemben nem. És ezt nevezheted kifogásnak, magyarázkodásnak…ez félelem, a saját korlátaim, hogy elveszítek mindent. Pedig semmit nem szeretnék jobban, mint veled elaludni és veled felébredni. Nagyon remélem, hogy még nem késõ! Szeretlek! Olvastam az oldaladon nemrég valamit, mielõtt bejöttél teázni, ezen sírtam és azóta ha tehetem mindig elolvasom. És csak ma jöttem rá, hogy ez nagyon rám vonatkozik…
 

„…tudom, hogy még nem érted
hogy én megõrültem érted
tudom, hogy még nem láttad úgy
hogy nélküled nekem nincsen út

szeretném ha belém látnál
ha tudnád amivé váltál
ha értenéd, amit én tudok
hogy a lélegzeteddel mozdulok

tudom, te is szenvedtél értem
ne hidd, hogy soha, soha soha nem érzem
ne hidd, hogy amikor bántalak
nem kétszer bántom magamat
de néha olyan lesz egy pillanat
hogy semmi más már nem marad
csak az kell akkor, hogy szeressél
és semmi kevesebb nem elég…”


en ezt olvasom ujra es ujra. amig annyira bele nem orulok, hogy mar olvasni sem tudok. bárcsak te olvasnad fel nekem, minden ujra elne azt hiszem. mert ez törtent megint. es megint csak az a pici hianyzik. igy zuhanunk le?
bocsanat, hogy voltam, es igazán ismerlek, es nem tudom elhinni, hogy mindez nem igaz.
és bocsánat, hogy szeretlek, hiszen ezért bantasz es haragszol.
vagy azert, mert te is szeretsz. kezdted jol csinalni, tudod?