izzó levelekben hulló
puha szobát ringató gyertyaláng
takarók ölelésében nyugvó
elveszett világ
nehézméz néma napok

ez vagyok
csendes õrült hús kezével
morzsolgatok messzi-messzi hangulatot
bársonytündér csillagéke
sûrû égben égõ éje
vezet vissza mélybe messzeségbe
úgy szeretlek ahogyan senki más
ahogy nemvolt emlékeit az árva
-ne sírj ne félj-
ahogyan abban a távoli világban
feledkeznél felhõk fölé

ez vagyok ennyi
amennyit próbáltam tenni
száz szóból ezernyi versben
és már fázom
a képek közt amit neked
hoztam át odaátról

ennyi voltam valahol
torz töredék múltból mából
most majd magára marad a toll
és végtelenné válik az álom